7 mérföldes csizmában a „györffys” diákok

A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár tavaly ősszel meghirdette a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” című játékos országos mesevetélkedő sorozatát. A versenyre 4 fős csapatokat vártak, amelyre lelkesen jelentkeztek iskolánk tanulói is. A játék keretét a népmesék adták, Benedek Elek 160. születésének évfordulója alkalmából. A kis diákok Elek apó gazdag gyűjtéséből, mesevilágából ismerhettek meg összesen 12 történetet. A gyerekek nagy izgalommal idézhették fel kedvenc mesehőseink kalandjait, detalálkozhattunk eddig még nem ismert szereplőkkel, határon innen és túl. Az I. fordulót egy
hosszabb meséből összeállított, visszaküldendő feladatlapon oldották meg, a további fordulókat pedig írásbeli és szóbeli feladatokkal az iskolában bonyolítottuk le. A kialakult járványhelyzet miatt a Mesevetélkedő utolsó megmérettetését rendhagyó módon tudták lebonyolítani. Az utolsó megyei fordulón a csapat szorgalmáról és lelkiismeretes munkájáról tett szert. A 2019-2020-as vetélkedőre megyénkből 75 csapat nevezett és játszott, amelyben iskolánk egyik csapata, a „Csicsergők” az előkelő 5. helyen végeztek. A Györffy István Katolikus Általános Iskolai diákjai a képzeletbeli dobogó 5. helyére büszkén állhattak fel. Pedagógusként örömmel töltött el, hogy láthattam diákjaimat ilyen odaadással, igyekezettel felkészülni erre a vetélkedőre. Köszönjük szépen a szervezők munkáját, és szívből gratulálunk az összes résztvevő csapatnak!

Karcag, 2020.09.23.

Molnárné Tőkés Éva- osztályfőnök