Bepillantás a Fecske-hívogató csoport munkájába

Az előző évektől eltérően, ebben a tanévben a rendkívüli vírushelyzetre való tekintettel online formában indítottuk el intézményünk iskolaelőkészítő foglalkozásait. Az egyik legnagyobb közösségi oldalon létrehoztuk a Fecske-hívogató elnevezésű csoportot, melybe az óvodákon és a médián keresztül meghívtunk valamennyi tudásra vágyó nagycsoportos óvodás kisgyermeket szüleivel együtt. Nagy örömünkre, néhány nap alatt megalakult a „kisfecskék” csapata, folyamatosan bővülő, igen szép létszámmal. Hónapról hónapra témakörökbe rendezve, kapcsolódva hagyományokhoz, jeles napokhoz, játékosan bővítjük a kicsik tudását, fejlesztjük képességeiket. A projektek kidolgozása Décsei Erzsébet és Szabó Edit tanítónők munkáját dicséri. Mindkét pedagógus több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezik az 1-2. évfolyamon tanuló gyermekek oktatásában – nevelésében. Fontosnak tartják az élmény alapú
ismeretszerzést, a tanulás megszerettetését, családias – támogató – nyugodt légkör megteremtését. Mindkét tanítónő „Kiváló” pedagógus minősítéssel rendelkezik. Azt gondolom, a legjobb kezek közé kerülnek azok a gyerekek, akiket 2021-ben az őszi Fecskeavatón intézményünkben köszönthetünk.
A november hónap 2 tematikai egység köré szerveződött:
1. Szent Márton története – Márton nap
2. Egészséges életmód
Ezekhez a témákhoz kapcsolódva élményszerzésen alapuló, szórakoztató, de egyben játszva tanuló feladatsorokat töltöttünk fel a gyerekeknek és tanácsokat a szülőknek. A Márton-napi projekt nagy sikert aratott a gyermekek körében, videó és kisfilm formájában osztották meg velünk a szülők a megtanult mondókákat, a közös mesélést, az elkészített mandalákat és az elmaradhatatlan lámpásokat. Nagy örömmel néztük ezeket a felvételeket, mert a megismert nevekhez gyönyörűen csillogó szemeket és mosolyokat tudtunk társítani. Második projektünk segítségével igyekeztünk bekapcsolni „kisfecskéinket” az egészséges életmódról, táplálkozásról, helyes életvitelről szóló iskolai témahetünkbe. Kifejezetten a mi óvodásainknak készült feladatsort töltöttünk fel, melyben megtalálható volt a mese, mesefilm, memóriajáték, kvízjáték, sudoku, képrejtvény, kreatív ételek megalkotása, kézműveskedés magvakból és az elmaradhatatlan tanácsok a szülőknek, mind- mind a témához kapcsolódva. A feladatok feldolgozása során olyan ötletes és egyedi megoldásokat kaptunk, hogy örömmel szeretnénk megosztani az elkészített alkotásokat iskolánk honlapján. Nagyon büszkék vagyunk kis óvodásainkra, a szülőknek pedig végtelenül hálásak, mert partnerként, egymást és a gyermekeket segítve tudunk együttműködni.

Bár még személyesen nem találkoztunk, de nagyon sok szeretettel gondolunk a gyerekekre. Jó volt látni az alkotás örömétől kipirult kis mosolygós arcokat a videókon és fényképeken! Kollégáimmal együtt izgatottan várjuk a további közös munkát!

Pallagi Bernadette
Munkaközösség-vezető