Györffysek az Erkel Színházban

A Györffy István Katolikus Általános Iskola 40 diákjával és 4 felnőtt kísérővel 2017.december
21-én Budapesten az Erkel Színházban tettünk látogatást.
Az Erzsébet - Karácsony nevű program keretén belül Csajkovszkij: A diótörő című mesebalett
előadását tekintettük meg.Nagy élmény volt a gyerekek számára, hiszen többen most láttak először
balett előadást. Busszal érkeztünk meg a helyszínre, ahol az animátorunk már várt minket. Ő volt a
koordinátorunk a program végéig. Az előadás előtt és a felvonások szüneteiben gólyalábasok,
bohócok, lufi hajtogatók, mutatványosok szórakoztatták a résztvevőket. Kürtőskaláccsal, teával,
forrócsokival, szendviccsel, pogácsávalvendégeltek meg bennünket. Az előadás végén mindenki
kapott úti csomagot, melyben ajándék és finom uzsonna volt.
Hazafelé tartva részesei lehettünk az egyik bevásárló központ karácsonyi forgatagának is.
Fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk haza. Köszönjük az Erzsébet – programnak, a fenntartó Egri
Főegyházmegyének és az iskolánknak, hogy részt vehettünk ezen az emlékezetes, színvonalas színházi
előadáson.