Karácsonyvárás a Szent István Római Katolikus Templomban

„A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.”

Juhász Gyula

 

Iskolánk 2015. december 18-án tartotta meg karácsonyváró ünnepségét. A meghívott vendégeken kívül iskolánk tanulói, pedagógusai, szülők voltak részesei e meghitt, szeretetteljes közös ünneplésnek, melyen együtt vártuk Jézus születését.

Az 1. a osztály tanulói az adventi időszakhoz és a karácsonyhoz kapcsolódó  verses-zenés összeállítással ajándékozták meg a karácsony ünnepére készülőket. A műsorban verset mondott: Tőkés Zsolt, Pető Roland, Szabó Erika, Kónya Roland, Darabos Lehel, Szegedi Viola, Duka Vivien, Szecsei Zoltán, Györfi Szilvia, Drégelyvári Áron. Szólót énekelt: Ábrahám Lea Borka. Gitáron közreműködött Poór László tanító. Az első osztályosok műsorát összeállította és betanította Szabó Edit, a megvalósításban segítségére volt Miklóssy Krisztián tanító.                                                                                                                                     

Szabó Edit 
tanító

 

Az 5.a és az 5.b osztály tanulói Betlehemes játékot mutattak be. Az angyalok, a pásztorok, a királyok, Mária és József jeleneteit karácsonyi énekek színesítették. A gyerekek előadása során együtt élhettük át Jézus születésének történetét.

Az ötödik évfolyam karácsonyi műsorát összeállította és betanította: Pardy Károlyné és Makula Ibolya osztályfőnökök. A megvalósításban segítettek: Oroszné Millinkhoffer Rita, Kun László Attila, Tuza Lászlóné.

 Pardy Károlyné
osztályfőnök