Megnyitó és eredményhirdetés – Györffy Napok 2018

A hétfő délutáni megnyitón Kovács Miklósné igazgató asszony köszöntötte a jelenlévőket, és átadta Györffy Jánosnak, Györffy István unokájának üdvözletét. – Györffy István arra törekedett, hogy a népi kultúrát a nemzeti művelődésbe beépítse, és egész nemzetét a néphagyomány megbecsülésére nevelje. Ezért is választhatták elődeink is több mint 50 éve iskolánk névadójául a karcagi születésű Györffy István etnográfust – fogalmazott köszöntőjében az igazgatónő, majd Tóth Judit pedagógus méltatta tovább Györffy Istvánt.
A megnyitón közreműködött az iskola énekkara és néptánc szakköre is. Az ünnepség végén az iskola aulájában elhelyezett Györffy-szobrot is megkoszorúzták a diákönkormányzat és az iskola képviselői. Ezen a délutánon került sor a Györffy Galéria és a Helytörténeti pályázat eredményhirdetésére is. Kovács Miklósné elmondta, 25 éve már, hogy a város diákjai helytörténeti és néprajzi pályázatokat készítenek, amelyeket értékes gyűjteményként az iskola könyvtára őriz. Számuk mára már több száz. Negyedik éve pedig a Györffy Galériába is készítenek pályaműveket a tanulók. A „Hozzunk létre Györffy Galériát” rajz és makettpályázaton „Arany ceruza” díjban részesült Szegedi Mátyás 4. a és Örlős Anita 5. b, „Ezüst ceruza” díjat nyert el Németh László 8. b és Gergely Rebeka 1. b, míg „Bronz ceruza” minősítést szerzett Demeter Erik 5. b és Barta Hanna 4. b. Az idei verseny különlegessége volt, hogy Darabos Lehel  3. a osztályos tanuló több épületmakettet is készített, elmondása szerint 3 éve foglalkozik makettépítéssel.
A csoportmunkában végzett kalendárium-készítésben „Arany” minősítést kapott a 2. b osztály, „Ezüst” díjazott lett a 2. a és „Bronz” minősítő fokozatot az 1. a osztály szerezte meg.
A Helytörténeti pályázatra idén két kategóriában (Kalendáriumi kalandozások: Adventtől vízkeresztig, valamint Helyi értékeink, városunk kincsei, büszkeségei) összesen 42 pályamunka érkezett be, amelyeket dr. Kasuba Jánosné, a városi könyvtáros tanárok munkaközösségének vezetője és Rapi Lajosné magyar-történelem szakos tanárnő részletesen is értékelt.
Tizenöt fő nyert el „Kiemelt arany”minősítést: Györfi-Szalay Zsófia (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Auner Kinga (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Kiss Milán (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Sánta Tímea (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Magyar Donatella Gréta (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Pintér Gabriella (Kiskulcsosi Ált. Isk.), Palkó Fanni-Vigh Csenge (Kiskulcsosi Ált. Isk.), Kasuba Levente Ádám (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Kun Gréta (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Kun Gergő Ádám (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Nábrádi Nauzika (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Sóti Gábor Ákos (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Rózsa Nikolett (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Szabó Szilvia (Györffy I. Kat. Ált. Isk.) és Széll Dávid (Györffy I. Kat. Ált. Isk.).
„Arany” minősítést tízen értek el: Csontos Gergő (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Jancskár Lilla (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Nagy Noémi (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Mándoki Mónika (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Péntek Renáta (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Simon Csilla (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Szabó Dóra (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Farkas Éva Margit (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Szendrei Nóra (Nagykun Ref. Ált. Isk.), Vajó Dorka (Nagykun Ref. Ált. Isk.).
„Ezüst” minősítést öten kaptak: Tőkés Dorina (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Csurgó Tamás (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Gánya Rudolf (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Szopkó Tamás (Györffy I. Kat. Ált. Isk.), Saliga Gréta és Saliga Petra (Nagykun Ref. Ált. Isk.).
A „Bronz”minősítésnek heten örülhettek: Czina Zoltán, Őrlős Anita Beáta, Németh Zsanett, Karcagi-Nagy Dávid Zoltán, Takács Evelin, Kardos Panna, Kovács Márton (mindannyian a Györffy I. Kat. Ált. Isk. tanulói).
Dicséretben részesült öt Györffy-s tanuló: Czinege Alexandra, Paksi Sándor, Rác Kinga, Marek Noémi és Péntek Dorina.