Minden a pénzről szólt…

A Pénz7 program – vagyis a pénzügyi tudatosságot fejlesztő témahét ebben a tanévben március elején került megrendezésre. A Györffy István Katolikus Általános Iskola is regisztrált a témahétre, s bár a programjavaslatok felső tagozatosoknak szóltak, az ötlet nekünk is megtetszett, így megszerveztük a mi pénz – programsorozatunkat a 2.b osztályban.
Egy héten át minden napra jutott egy- egy esemény, igyekeztünk minél több oldalról megközelíteni ezt a mindenki számára érdekes témát.
Érmegyűjtemény - bemutatóval indult a hét egy szülő jóvoltából, majd könyvtári órán vettünk részt, ahol Szabó Péterné Kati néni játékos foglakozással várt minket. Horváth Rémusz hitoktató bibliai történeteket mesélt a katolikus templomban, s a perselypénzről is sok mindent megtudtunk tőle. A Kereskedelmi és Hitelbankban is örömmel fogadták a kíváncsi gyereksereget, Vad István bankfiók vezető és kollégái sok türelemmel és kedvességgel válaszolták meg az újabb és újabb kérdéseket. Tettünk egy „tanulmányi sétát” a Spar üzletben, ez a program is az ott dolgozó szülők segítségével és közreműködésével jöhetett létre.
Mindezek mellett a hét folyamán a tanítási órák is a pénzügyi kultúrához kapcsolódtak, s szükség volt a gyerekek kreativitására és ügyességére is, hisz mindenki elkészítette a saját bankkártyáját, s minden napra jutott egy – egy feladat, amivel pontokat gyűjthettek egész héten át.
Programsorozatunk a „Szombati vásárral” ért véget. Az összegyűjtött pontokat a gyerekek elkölthették a szülők és a tanító nénik jóvoltából egyetlen alkalommal üzemelő boltban, ami több ötletes nevet is kapott: Apróság boltocska, Iskolai bazár, Kincsház, Kis csillag…
Tartalmas hét volt, élményekben és ismeretekben gazdag. Köszönöm a szervezésben és megvalósításban nyújtott segítséget Erős Edit kolléganőmnek, az előbbiekben említetteknek, valamint Dobosné Csellő Tímea, Birinyiné Komlósi Erika, Kovács Viktória és Bujdosó Attila szülőknek.

Káposztási Nóra
osztályfőnök