Pályaorientációs nap, 2019. 11. 08., 3B

Pályaorientációs napról beszámoló- 2019. 11. 08.

2019.11.8-án a 3. b osztály a Madarász Imre Egyesített Óvodába látogatott el a Táncsics Mihály körútra. Ebben a barátságos kis óvodában összesen kettő óvodás csoport jár, akik már nagyon várták az érkezésünket. Az óvó nénik nagy szeretettel mutatták meg nekünk a két termet, amelyben a gyerekekkel töltik az időt. Ezt követően a diákok bekapcsolódhattak különböző játékokba, foglalkozásokba. Az egyik teremben lúd tollal festhettek, a másikban pedig körjátékokat játszhattak együtt az óvónővel és a gyerekekkel.

A mesekedvelő kis diákok egy nagyon kedves történetet hallgathattak meg a rókáról és a lúdról, amelyet később dramatikus játék kísért. Mindeközben a másik teremben az iskolások együtt játszhattak az óvodásokkal az óvónő vezénylésével.

Az óvodai látogatást követően visszamentünk az iskolába, ahol a tanteremben különböző játékos feladatokat oldottunk meg. Ezek elsősorban foglalkozásokkal kapcsolatosak voltak. Régi és új hivatásokkal ismerkedhettek meg a diákok. Csoportokban dolgozva adtak számot az ismereteikről a szakmákkal kapcsolatban.

Végezetül egy nagyon tanulságos mesét olvastunk fel közösen, amely a mesterségekről szólt.

Összességében a nap nagyon hasznosan telt, amely során sok új dologgal megismerkedhettek a diákok.

Karcag, 2019. november 11.

Molnárné Tőkés Éva- osztályfőnök