Aki a mennybe felment

Szent Lukács evangélista tanúsága szerint Jézus kivezette az apostolokat Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük. A szemük láttára fölemelkedett az égbe, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták.
Az egyik hittanórán éppen Jézus Krisztus mennybemeneteléről tanultunk, beszélgettünk. A gyerekek elmondták, hogy az esemény bibliai leírásából mit tartottak érdekesnek, fontosnak. Az egyik fiúnak például a felhő tetszett a legjobban. Egyesek felnevettek a dolgon, mert jelentéktelennek tartották az égi felhőt. Én azonban örültem megjegyzésének, mert
alkalmat adott arra, hogy részletesebben elmagyarázzam a felhő jelentőségét. Nem egy időjárási jelenségről van itt szó ugyanis, azaz nem egy komor viharfelhőről vagy barátságos kinézetű bárányfelhőről, hanem egy bibliai jelképről. A szentírásban a felhő számos esetben Isten jelenlétére, Isten megjelenésére utal. Érdekes, hogy egyúttal a felhő a kíváncsi emberi tekintetek elől el is takarja az Istent, aki valójában láthatatlan, mintegy rejtőzködő. A mennybemenetelnél a felhő azt jelképezi, hogy az Úr az isteni világba emelkedik fel.
Urunk mennybemenetele erősítse meg bennünk is azt a hitet, reménységet és örömet, hogy nemcsak erre a világra születtünk, hanem egy másik,teljesebb és boldogabb életnek vagyunk a várományosai.