Mt 19,21: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!

Tegnap betekintettünk Szent II. János Pál pápa a Kedves Barátaim kezdetű, fiatalokhoz intézet apostoli levelébe, amelyet a Szent Atya arra a szentírási részre épít, amelyben Jézus egy ifjúval beszélget, és ahol ez a fiatal azt kérdezi Jézustól, hogy mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet. A történet azzal fejeződik be, hogy a fiatal ember szomorúan távozik el Jézustól.

Elmélkedésében a pápa a következőket mondja: Meg kell kérdeznünk magunktól: el kell-e választani Krisztustól az embert annak a gazdagságnak, amelyet az ifjúkor képvisel? Ezt az evangélista egészen bizonyosan nem mondja ki. Az ifjú elhatározása, hogy Krisztustól visszavonul, csak az anyagi gazdagság következménye. Azáltal ment el, amit birtokolt. És nem az vitte el, ami ő volt! Fiatal volt, azaz belső gazdagsággal rendelkezett, és éppen ez vezette Jézushoz, és ez adta ajkára az élet értelméről faggatódzó kérdéseket. Mit kell tennem? Mit kell tennem, hogy megnyerjem az örök életet? Mit kell tennem, hogy életemnek meglegyen a teljes értéke és értelme?

Mindegyikőtök fiatal kora, kedves barátaim, az a gazdagság, amely éppen ezekben a kérdésekben nyilvánul meg. Az ember ezeket egész élete folyamán felteszi magának. És jó, hogy ez így van. Ezeket a kérdéseket néha türelmetlenül vetitek fel, de ugyanakkor meg is értitek, hogy a válaszok nem lehetnek könnyedek vagy felületesek. Sajátságosnak és határozottnak kell lennie. Itt olyan válaszról van szó, amely az egész életre szól és az egész emberi létet átfogja.

Ezek után a pápa azt kérdezi, hogy: Kinek tegyük fel ezt a lényeges kérdést? És ugyancsak ő válaszol: Úgy tűnik, hogy erre Krisztus az egyetlen illetékes beszélgető partner, akit senki más teljesen nem pótolhat.

Mindezek után én csak arra tudok következtetni, hogy nemcsak magunknak élünk! Mai napra pedig ez legyen a feladatunk: Próbáld meg egyszer tudatosan meghatározni életed értelmét!