Kirándulás a Fővárosi Nagycirkuszban

Iskolánk 39 tanulója a Lázár Ervin Program keretében február 28-án a Cirkuszherceg című előadáson vett részt a Fővárosi Nagycirkuszban. Az előadás során egy cirkusziskolába csöppentünk, ahol a mesterséges intelligencia segítségével megfejthettük a cirkusz valódi lényegét. Nemzetközi díjas artisták, légtornászok, zsonglőrök, bohócok, valamint a világhírű Richter család szórakoztatta a közönséget.

Tovább olvasom

Tavaszhívogató versmondó verseny

2025. február 19-én iskolánkban „Tavaszhívogató” címmel versmondó versenyt rendeztünk, ahol huszonhárom lelkes kisdiák örvendeztette meg a hallgatóságot szebbnél szebb, tavaszt idéző versével. A gyerekek bátran és átéléssel adták elő választott költeményeiket, melyekkel a természet ébredését, a tavasz frissességét és szépségét idézték meg.

Tovább olvasom

Beszámoló a 2025-ös Györffy Galériáról

A Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda és a
„Nyelvi laborral a nyelvtanulásért” Alapítvány rajz, makett és tárgyi emlékeket
bemutató pályázatot hirdetett az intézmény tanulói számára- a Györffy Napok
keretében a József Attila úti iskolaépületünk átadásának 40. évfordulója és az
Egri Főegyházmegye fenntartásába kerülésünk 10. évfordulója alkalmából.
A témák:

Tovább olvasom

Egészséges Nap az óvodában!

Óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra, ezért egy különleges napot szenteltünk ennek a témának. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg az egészséges táplálkozással, a helyes fogmosás technikájával, az öltözködés sorrendjével, és még tartásjavító tornán is részt vehettek egy gyógytornász segítségével.
Az állomásokon szerzett élmények nemcsak szórakoztatóak, hanem hasznosak is voltak a kicsik számára, hiszen az egészséges szokások kialakítása már ebben a korban elkezdődik.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a tartalmas és élménydús naphoz!