Iz 64,7: „Te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az anyag, és te aki formálsz, a te kezed műve vagyunk mindnyájan.”
Isten szeret téged úgy, ahogy vagy, de nem akar téged így hagyni. Azt akarja, hogy olyanokká váljunk, mit Jézus. Formálhatóak vagyunk. Honnan vesszük, hogy nem tudunk megváltozni? Jézus meg tudja változtatni a szívünket. Azt szeretné, hogy olyan szívünk legyen, mint az övé… „Kezed műve vagyunk mindnyájan.”
Mk 2,27: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért.”
A törvényekben és parancsokban Isten gondoskodását és szeretetét mutatja az emberek felé, ezért az ember nem kényszerből tartja be ezeket, hanem Isten iránti szeretetből, mert felismeri, hogy ezekkel a szabályokkal és parancsokkal Isten nem kényszeríteni akar, hanem szelíden vezeti az embert az üdvösség útján.
Lk 18,7-8: „Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.”
Sokszor hallom a kérdést: Miért engedi meg Isten? Miért engedi, hogy ez vagy az megtörténjen? Miért engedi az éhínséget, a háborút? Miért várja meg Isten, hogy bajba kerüljünk? Miért vár, amikor a betegség már olyan hosszú ideje tart? Miért dönt úgy, hogy nem válaszol a gyógyulásért elmondott imáinkra? Isten időzítése mindig hibátlan, ő azt teszi, ami a leghelyesebb. Életünk eseményeinek a célja mindig az, hogy közelebb vigyenek bennünket hozzá.
Fil 2,5: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.”
Isten szeret bennünket, úgy ahogy vagyunk – de nem akar így hagyni bennünket. Azt szeretné, hogy egészen olyanok legyünk, mint Jézus. Mert az ő akarata a mi boldogságunk!
Mt 1,39: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.”
Ahol Jézus megjelenik, ott sok minden megváltozik, a betegek meggyógyulnak, a gonosz lélektől megszállottak megszabadulnak. Jézus minden helyet megszentel jelenlétével, s minden pillanat jelentőséget nyer.
1Pt 1,18-19: „…nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán.”
Van, hogy meginog az önértékelésünk? Kevésnek, kicsinek értéktelennek tartjuk magunkat? Gondoljunk ilyenkor arra, mi miatt vagyunk értékesek! Engedjük, hogy Krisztus szeretete átformálja a saját magunkról alkotott képet!
Lk 5,27: „Kövess engem!”
Miként egykor meghívta az Úr az apostolokat, ugyanúgy ma is hív embereket, akiket új feladattal szeretne megbízni. Ha meghalljuk hozzánk szóló szavát, ne késlekedjünk, hanem örömmel csatlakozzunk hozzá, s mi magunk is vigyük hozzá azokat, akik az igazságot keresik.
Lk 4,18: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.”
Jézus fellépése új helyzetet teremt, amely új viszonyt kívánna meg az Isten szavát hirdető és az azt hallgatók között. A názáretiek nem akartak változtatni Jézushoz való viszonyukon, nem akartak benne többet látni, mint József és Mária fiát. Nem akarták meglátni, felismerni benne Isten Fiát. És én? felismerem-e benne Isten Fiát? Hiszem-e, hogy Jézus által Isten szólít meg?
Mk 6, 50: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!”
Jézusnak a vízen járása azt mutatja nekünk, hogy felette áll a természeti erőknek, isteni képességekkel rendelkezik, ő valóban Isten. Az apostolok magatartásából láthatjuk, hogy ennek felismerése nem történik meg egyetlen pillanat
alatt. A tanítványoknak végig kell járniuk a hit útját, Jézus megismerésének útját. A hit lassan ébredezik bennük és bennem. Isten csendes munkája ez. Érdemes kérnünk az Urat, hogy adjon nekünk félelem nélküli hitet.
Mk 6, 37: „Ti adjatok nekik enni!”
Jézus a meglévő öt kenyeret és a két halat használja fel, hogy sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden bizonnyal e kevés étel nélkül is tudott volna csodát tenni, de mégis fel akarta használni azt, amit az ember odaad, felajánl neki, bármennyire kevésnek tűnjön az.
