Egy különleges találkozásról hallunk. Jézus és Péter apostol csodálatos találkozásáról a galileai tengeren. Jézus a víz felszínén sétálva közeledik a bárkához, ahol az apostolok voltak.
Úgy gondolom mindenki ismeri a félelmet. Nem is kell szégyenkeznünk miatta. Az okos félelem védelmezi életünket. Ha megkérdezem ki mitől fél, különféle válaszokat kapok. Például van, aki fél a kutyáktól, főleg, ha egyszer már megharapta. Van, aki fél a bizonyítványosztástól. Nem csoda, hiszen mindig a bukás szélén áll. Van, aki fél az egértől, pedig az jobban fél tőle. Hallottam olyant, aki fél a békától, mióta a huncut kis húga az ágyába dugott egyet. De van, aki fél a víztől, mivel nem tud úszni. A legtöbb ember fél a villámlástól.
Jézus apostolai közül többen halászok voltak, akik életük jelentős részét a vízen töltötték. Értettek az evezéshez, úszni is tudtak. Mégis féltek, amikor a vihar felkorbácsolta a tenger vizét. A természet erői sokszor erősebbek az embernél. Most is az ellenszéllel és az egyre növekvő hullámokkal küszködtek. Péter meg is jegyezte: milyen kár, hogy nincs velünk Jézus. A múltkori vihar alkalmával egyetlen intésével lecsillapította a háborgó tengert. Azóta nem félnek. De
most nincsen velük. Miért is maradt hátra a hegyen imádkozni?
Miközben így füstölög magában, egyszer csak Jézust pillantotta meg, amint a hullámokon lépked.

Nem, ez nem lehet igaz. Megdörzsöli a szemét, hátha csak képzelődik. Szól társainak is, akik az általa mutatott irányba néznek. Ők is látnak valami fényes alakot közeledni. De hát az nem lehet, hogy valaki lábbal járjon a hullámokon! Talán csak kísértet kerülgeti őket. Jézus látta félelmüket, ezért feléjük kiáltott:
– Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!
Az apostolok azonban tovább hitetlenkedtek. Nem akartak hinni sem a szemüknek, sem a fülüknek. Péternek érdekes ötlete támadt. A tajtékzó hullámokon átkiáltott:
– Ha valóban te vagy, Uram, parancsold, hogy hozzád menjek!
Ennek hallatán Jézus bizonyára elmosolyodott. Lám, lám, kedves apostola megint kételkedik. Intett tehát neki, hogy jöjj! Péter pedig legyőzve félelmét kilép a csónakból és elindul a vízen. Nem süllyed el, csak akkor, amikor megijed az egyik feléje csapó hullámtól, és leveszi tekintetét Jézusról. Rémülten felkiált:
– Uram, ments meg!
Jézus kinyújtotta kezét és szemrehányóan megjegyezte:
– Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?
Ezután mindketten beszálltak a csónakba, ahol Péter leborult Jézus előtt és ezt mondta:
Valóban az Isten Fia vagy!
A mi életünk is hasonlít egy tengeri utazáshoz. Az időjárás változik, nem süt mindig a nap, olykor számolnunk kell az esővel, a viharral. Nem mindig minden úgy sikerül, ahogyan szeretnénk; előfordulhat, hogy megbetegszünk; a kísértések hullámként csapdossák életünk hajóját. Ilyenkor a keresztény ember Jézushoz fordul segítségért.
A kérdés csak az: hogyan és honnan tudjuk jelenlétét felismerni? Földi életünk során nem részesülünk a teljes látás kegyelmében, ezért van szükség a hitre. De találkozhatunk vele elsősorban az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben.
De megismerhetjük Jézust a hangjáról is. Ez történik, amikor a szentmiséken, a hittanórákon megismerkedünk tanításával. Megismerhetjük őt, amikor imádságainkban beszélünk vele. Megismerjük őt, amikor jót teszünk másokkal.
Aki hívő tekintetét Jézusra szegezi, az nem fog elveszni a félelmek tengerén. Jézus feléje nyújtja segítő kezét és kiemeli a bűn hullámaiból.
Bátorítson minket is az a félelmet legyőző hit, hogy Jézus fogja a kezünket, és mindannyian, mindig, minden élethelyzetben az övé vagyunk. Ő nem hagy el minket!