Róm 8, 24-25: „Megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.”
Remélni, amit nem látunk? Igen, mert nem mindig hagyatkozhatunk arra, amit látunk. Ehelyett arra támaszkodhatunk, amit Istenről tudunk, ami okot ad arra, hogy türelmesek legyünk.
A türelem egyáltalán nem hétköznapi, sőt, még csak nem is könnyű. Türelmesnek lenni azonban megéri – de hogyan erősíthetjük ezt magunkban?
Olyan korban élünk, amikor az „azonnal” és a „most rögtön” mindenhol jelen van. Bármelyik csatornát, filmet, műsort, dalt elérhetjük akkor, amikor csak akarjuk. Ily módon a türelem ellentmondásosnak tűnik a mindennapi életben. Vannak azonban olyan elemek az életben, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Nem tudunk mindent irányítani. Vannak dolgok, amelyekhez idő kell.
Életünkben újra és újra átéljük: hiába szeretnénk valamit kikényszeríteni, nem sikerül. Várnunk kell, amíg elérkezik az ideje. Minden, ami gyorsan szárba szökken és hamar elvirágzik, gyorsan el is hervad. Manapság a várakozás egyáltalán nem magától értetődő. Azonnali megoldást akarunk! És persze megvan az elképzelésünk róla.

Ne engedd, hogy megfertőzőn a „rögtön” szelleme! Tanulj állhatatosságot, tanulj meg lenni, gyakorold a kitartás erényét!
Amikor a türelmet választjuk a rohanás helyett, vagy Istent önmagunk helyett, akkor minden tekintetben pozitívabb kimenetelű döntést hozunk. Az Istenben való bizalom azt jelenti, hogy elismerjük, hogy Ő olyan jövőt ad nekünk, amit mi magunk soha nem tudnánk megszerezni.