Ma szeptember 8-ika van, és ezen a napon tartjuk a Boldogságos Szűz Mária születésének liturgikus ünnepét, aki az egész világ megváltásának hajnala és reménye. Születésnapot ünneplünk: Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának a születését, amit a magyar hagyomány Kisboldogasszony napjának nevez.
Mária születéséről természetesen nem számolhatnak be az evangéliumok. Az evangélistáknak az volt a szándéka, hogy Jézus életét, tanítását és cselekedeteit mutassák be, ezért műveikben nyilvánvalóan hiába is keresnénk Mária születésének elbeszélését. A keresztény hagyományból ismert, hogy Joakim és Anna voltak Mária szülei, Jézus nagyszülei.
Ez a Mária-ünnep mélyen gyökerezik a hívők szívében és áhítatában, mert tudatában vannak annak, hogy az ő születésével vették kezdetüket Isten tervében azok az üdvözítő események, amelyek aztán oly szoros kapcsolatot teremtettek Mária és az ő Fia között.
Máriával kapcsolatban szeretnék egy érdekes történetet elmondani. Idén, a nyári vakációban voltam Rómában, ahol többek között meglátogattuk az egyik pápai nagybazilikát, a Santa Mária Mággiore-t. Ebben a templomban van Ferenc pápa sírja is. Másik érdekessége az, hogy minden éjjel egy órakor megszólal a harang. Napjainkban ez a templom egy gyönyörű téren helyezkedik és körbe veszik hatalmas nagy épületek. Azonban sok évvel ezelőtt a Santa Maria Maggiore bazilikát még rétek vették körül és harangjainak szava messzire elhallatszott, imádságra szólítva a környékbeli házikók lakóit.
Nagyon régen az egyik ilyen kis házból indult el egy napon egy kislány, hogy meglátogassa a rokonait. Úgy gondolta, hogy jól ismeri az utat, amikor azonban leszállt az éjszaka, nem tudott tájékozódni és eltévedt az örvények és kis utcácskák között. Fordult erre, fordult arra, de minden eredmény nélkül, sőt inkább egyre jobban összezavarodott, így hát leült egy kőre és keserves sírásra fakadt. Senki sem járt azonban az utcákon és senki sem sietett a segítségére.
Eszébe jutott a Szűzanya és elkezdte imádkozni az Üdvözlégyet. Amint azokhoz a szavakhoz ért, hogy „imádkozzál érettünk…”, harangszót hallott. A harang hosszan csengett, majd újra felzengett, akár egy hívó szó az éjszakában.A kislány követte a hangot és ösvényről ösvényre haladva egyszer csak ott találta magát a Santa Maria Maggiore bazilika előtt, ahonnan már könnyen hazajutott.
Ettől kezdve azt a harangot, amely minden éjjel egy órakor zeng néhány percig, „az elveszett”-nek nevezik. Emlékeztett a kislányra, aki egykor régen elveszve bolyongott a római mezőkön, és mindazokra, akik manapság tévelyegnek céltalanul a város utcáin.
Ez a rövid, de igaz történek arra tanít bennünket, hogy bizalommal fordulhatunk Szűz Máriához, Jézus édesanyjához, mert Ő tud közbenjárni értünk Szent Fiánál, Ő tud nekünk segíteni. Imádkozzunk szívből, ahogyan a történetben szereplő kislány is tette, de ahogyan azt maga Mária is megtette.
Szívből imádkozni annyit jelent, mint barátságot kötni Istennel. Szívvel imádkozni azt jelenti, hogy megnyitjuk szívünket barátunk előtt… Nyíljunk meg úgy előtte, ahogy a Szűzanya megnyitotta lelkét. Imádkozzunk szívből:





