Mt 14, 27: Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”

Isten a pislákoló gyertyafényben, a pislákoló örökmécsesben mutatja meg magát, ígéretét pedig a fülünkbe súgja: „Ha kételkedsz, nézz körül – közelebb vagyok hozzád, mint gondolod!” Isten meghallgat! Feszülten. Figyelmesen.

Egy különleges találkozásról hallunk. Jézus és Péter apostol csodálatos találkozásáról a galileai tengeren. Jézus a víz felszínén sétálva közeledik a bárkához, ahol az apostolok voltak.
Úgy gondolom mindenki ismeri a félelmet. Nem is kell szégyenkeznünk miatta. Az okos félelem védelmezi életünket. Ha megkérdezem ki mitől fél, különféle válaszokat kapok. Például van, aki fél a kutyáktól, főleg, ha egyszer már megharapta. Van, aki fél a bizonyítványosztástól. Nem csoda, hiszen mindig a bukás szélén áll. Van, aki fél az egértől, pedig az jobban fél tőle. Hallottam olyant, aki fél a békától, mióta a huncut kis húga az ágyába dugott egyet. De van, aki fél a víztől, mivel nem tud úszni. A legtöbb ember fél a villámlástól.
Jézus apostolai közül többen halászok voltak, akik életük jelentős részét a vízen töltötték. Értettek az evezéshez, úszni is tudtak. Mégis féltek, amikor a vihar felkorbácsolta a tenger vizét. A természet erői sokszor erősebbek az embernél. Most is az ellenszéllel és az egyre növekvő hullámokkal küszködtek. Péter meg is jegyezte: milyen kár, hogy nincs velünk Jézus. A múltkori vihar alkalmával egyetlen intésével lecsillapította a háborgó tengert. Azóta nem félnek. De
most nincsen velük. Miért is maradt hátra a hegyen imádkozni?
Miközben így füstölög magában, egyszer csak Jézust pillantotta meg, amint a hullámokon lépked.

Nem, ez nem lehet igaz. Megdörzsöli a szemét, hátha csak képzelődik. Szól társainak is, akik az általa mutatott irányba néznek. Ők is látnak valami fényes alakot közeledni. De hát az nem lehet, hogy valaki lábbal járjon a hullámokon! Talán csak kísértet kerülgeti őket. Jézus látta félelmüket, ezért feléjük kiáltott:
– Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!
Az apostolok azonban tovább hitetlenkedtek. Nem akartak hinni sem a szemüknek, sem a fülüknek. Péternek érdekes ötlete támadt. A tajtékzó hullámokon átkiáltott:
– Ha valóban te vagy, Uram, parancsold, hogy hozzád menjek!
Ennek hallatán Jézus bizonyára elmosolyodott. Lám, lám, kedves apostola megint kételkedik. Intett tehát neki, hogy jöjj! Péter pedig legyőzve félelmét kilép a csónakból és elindul a vízen. Nem süllyed el, csak akkor, amikor megijed az egyik feléje csapó hullámtól, és leveszi tekintetét Jézusról. Rémülten felkiált:
– Uram, ments meg!
Jézus kinyújtotta kezét és szemrehányóan megjegyezte:
– Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?
Ezután mindketten beszálltak a csónakba, ahol Péter leborult Jézus előtt és ezt mondta:
Valóban az Isten Fia vagy!
A mi életünk is hasonlít egy tengeri utazáshoz. Az időjárás változik, nem süt mindig a nap, olykor számolnunk kell az esővel, a viharral. Nem mindig minden úgy sikerül, ahogyan szeretnénk; előfordulhat, hogy megbetegszünk; a kísértések hullámként csapdossák életünk hajóját. Ilyenkor a keresztény ember Jézushoz fordul segítségért.
A kérdés csak az: hogyan és honnan tudjuk jelenlétét felismerni? Földi életünk során nem részesülünk a teljes látás kegyelmében, ezért van szükség a hitre. De találkozhatunk vele elsősorban az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben.
De megismerhetjük Jézust a hangjáról is. Ez történik, amikor a szentmiséken, a hittanórákon megismerkedünk tanításával. Megismerhetjük őt, amikor imádságainkban beszélünk vele. Megismerjük őt, amikor jót teszünk másokkal.
Aki hívő tekintetét Jézusra szegezi, az nem fog elveszni a félelmek tengerén. Jézus feléje nyújtja segítő kezét és kiemeli a bűn hullámaiból.
Bátorítson minket is az a félelmet legyőző hit, hogy Jézus fogja a kezünket, és mindannyian, mindig, minden élethelyzetben az övé vagyunk. Ő nem hagy el minket!

Jn 16, 20.22: Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. ….
viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki.

Életünk minden másodperce természeténél fogva boldog. Mi magunk rontjuk el a boldogságot, ha engedjük, hogy a harag, a türelmetlenség és az irigység parancsoljon nekünk.
Az élet célja nem az, hogy minél többet szerezz magadnak a földi javakból, hanem hogy élj.
De az élet nem is azt jelenti, hogy sokat dolgozz, tanulj, utána pedig az élvezeteknek szenteld az időt. Az élet sokkal több ennél: légy teljesen jelen a pillanatban, és tedd azt, ami a szívedet igazi örömmel tölti el.
Engedd el, ami nyomaszt téged, fogadd el, ami jön. Légy nyitott a pillanatra, légy nyitott arra, ami éppen feléd tart.
A sietség az öröm ellensége. Aki meg akar tanulni valóban örülni, annak gyakorolnia kell, hogyan legyen jelen teljesen a pillanatban, ahelyett, hogy újra és újra a megszerezhető élvezetek után futna és eltelne velük. Szívét és vágyát a múló élvezet sohasem fogja teljesen kielégíteni.

Nem az a fontos, hogy meddig élek, mennyi mindent tudok teljesíteni és felülmúlni, mi marad utánam. Az az egyedül lényeges, hogy kinyissam a szívem, és kitárt szívvel éljek meg minden pillanatot.
Az idő nem csekélység, nem pusztán „valami”, amit az embernek lehetőleg ki kell használnia, hanem ez a „hely”, ahol az ember találkozhat Istennel.
Aki teljesen jelen van a pillanatban, annak beteljesedik az idő, eltölti Isten szeretete, találkozik önmagával, és találkozik Istennel. És ez a találkozás fogja megadni számodra azt az örömöt, amit senki sem vehet el tőled!

Róm 8, 24-25: „Megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.”
Remélni, amit nem látunk? Igen, mert nem mindig hagyatkozhatunk arra, amit látunk. Ehelyett arra támaszkodhatunk, amit Istenről tudunk, ami okot ad arra, hogy türelmesek legyünk.
A türelem egyáltalán nem hétköznapi, sőt, még csak nem is könnyű. Türelmesnek lenni azonban megéri – de hogyan erősíthetjük ezt magunkban?
Olyan korban élünk, amikor az „azonnal” és a „most rögtön” mindenhol jelen van. Bármelyik csatornát, filmet, műsort, dalt elérhetjük akkor, amikor csak akarjuk. Ily módon a türelem ellentmondásosnak tűnik a mindennapi életben. Vannak azonban olyan elemek az életben, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Nem tudunk mindent irányítani. Vannak dolgok, amelyekhez idő kell.
Életünkben újra és újra átéljük: hiába szeretnénk valamit kikényszeríteni, nem sikerül. Várnunk kell, amíg elérkezik az ideje. Minden, ami gyorsan szárba szökken és hamar elvirágzik, gyorsan el is hervad. Manapság a várakozás egyáltalán nem magától értetődő. Azonnali megoldást akarunk! És persze megvan az elképzelésünk róla.

Ne engedd, hogy megfertőzőn a „rögtön” szelleme! Tanulj állhatatosságot, tanulj meg lenni, gyakorold a kitartás erényét!
Amikor a türelmet választjuk a rohanás helyett, vagy Istent önmagunk helyett, akkor minden tekintetben pozitívabb kimenetelű döntést hozunk. Az Istenben való bizalom azt jelenti, hogy elismerjük, hogy Ő olyan jövőt ad nekünk, amit mi magunk soha nem tudnánk megszerezni.

Mt 6, 19-21: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a
földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok
meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a
mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem
emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják.
Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is.”
Bármekkora is legyen a vagyonod, az
életörömöt nem tudod megvásárolni. Nem marad
más számodra, minthogy elfogadd, amit Istentől
ajándékba kapsz. Ellenkező esetben belemerülsz az
evésbe, ivásba, mindenféle csalóka évezetek és
sikerek hajhászásába.
A mértéktelen élvezetvágy, az eltúlzott kívánságok,
a telhetetlen mohóság mindig csalódásba torkollik. Aki
hagyja, hogy a vágyai irányítsák, nem ura többé
önmagának. Elveszíti lelke tisztaságát és szíve
nyugalmát.
Aki pl. mohón falja be az egyik tortaszeletet a
másik után, nem tud örülni az élvezetnek. Utólag
bosszankodik majd, hogy túl sokat evett. Aki azonban
egyetlen szelet sütemény élvezetére szorítkozik, evés
közben és még utána is sokáig örülhet. Az öröm jó ízét
nem csak a szájában, hanem a szívében is megőrzi.
Aki minden kívánságának enged, nem lesz
tartósan elégedett. Az önmegtartóztatás és a fegyelem
– helyes mértékben gyakorolva – megadja azt a
tapasztalatot, hogy valóban magunk alakítjuk életünket.

Ne feledd: sem pénz. sem siker, sem emberi
elfogadás nem képes kielégíteni a szeretet utáni
vágyat! A szenvedélybeteg soha nem tud betelni.
Ha a rendelkezésedre álló dolgok bármelyikéről,
vagy egy-egy berögzött szokásodról lemondasz egy
időre, önmagadat nyered meg. Magad veszed kezedbe
az életed.
Aki képes korlátozni önmagát, megerősíti
személyiségét. Hiszen nem foglalják le vágyai, nem fut
a dolgok után. Minél inkább otthon vagyok
önmagamnál, annál nyugodtabb lesz a lelkem, annál
szabadabb és boldogabb leszek.
Mindezek után a feladatunk ez legyen: tanuld meg
a szabadság titkát! Élvezd mindazt, amit ajándékként
kaptál és tudj lemondani is, hogy belül szabad érezd
magad.

Milyen volt a szünet? …
Bizonyára tudjátok, hogy a katolikus liturgikus naptárban szinte minden nap egy-egy, vagy több szentet ünneplünk. Pl.
November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.
Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik.
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

A három kis fa nagy álma
Az első fa a csillagokat nézte, amelyek úgy csillogtak, mint az éjszaka fekete bársony ruhájába tűzött gyémántok.
– Én mindennél inkább szép szeretnék lenni. Kincset szeretnék őrizni – mondta. – Szeretném, ha arany borítana és drága köveket tartalmaznék. Én leszek a világ legszebb ékszerládája.

A második fácska a hegyi patakot nézte, amely kanyarogva folyt le a hegyről, utat törve magának a tenger felé. A víz egyre csak folyt, csobogva és kövekkel játszadozva; az egyik percben még itt volt, a másikban már eltűnt a láthatáron. Semmi sem tudta megállítani.
– Én erős szeretnék lenni. Nagy vitorlás hajó leszek – mondta. – Végtelen óceánon fogok hajózni és majd kapitányokat, meg hatalmas királyokat szállítok. Én leszek a világon a legerősebb hajó.
A harmadik fácska a hegy lábánál elterülő völgyet nézte, és nézte a várost, amely felködlött a kékes párában. Ott lenn férfiak, asszonyok, fiatalok, idősek és gyerekek nyüzsögtek.
– Én nem akarom elhagyni ezt a hegyet – mondta. – Úgy meg fogok nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy nézzenek, az ég felé kell emelniük tekintetüket és Istenre gondolni. Belőlem lesz a világ legnagyobb fája.
Merjetek nagyokat álmodni! Nem véletlenül mondja Jézus, hogy „Legyetek szentek, amint a ti mennyei atyátok is Szent.” Mindennapi feladatunk legyen ez: törekedjünk naggyá, szentek lenni!

Róm 8, 28: „… akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.”

Aki téged szent Szűz a mennyben megkoronázott

Minden Krisztus-követő legmélyebb tapasztalata lehet az isteni gondviselés valósága, ha mer egészen ráhagyatkozni Isten akaratára.
A fiatal názáreti lány, Mária, ezt megtette. Azt válaszólja a hozzá megjelenő angyalnak: Legyen úgy, ahogyan Isten akarja. Ő jutalmul a mennyei koronázást kapta meg.
„…akik Istent szeretik” – vajon rám is igaz ez, én is valóban Istent szerető ember vagyok? Az Istent szerető ember hinni és bízni tud abban, hogy a rosszból is jó fakad majd életében. Ahogy Pál apostolnak, úgy nekünk is az Úr Jézus Krisztus a legfőbb példaképünk.
Azonban a tegnapi nappal kezdődően, még van egy példaképünk – ahogyan érsek úr fogalmozott – aki beköltözött hozzánk: Szent II. János Pál pápa. Érsek atyától kaptunk egy ereklyét, amely a kápolna oltárába lett elhelyezve. Ez tulajdonképen vérereklye, amely arról a reverendáról származik, amelyet akkor viselt a szent életű pápa, amikor merényletet követtek el ellene.
Azt is elmondta az érsek úr, hogy ő személyesen Stanisław Dziwisz bíborostól kapta, aki II. János Pál titkára volt abban az időben.

Én azt gondolom, hogy ha elfogadjuk érsek úr biztatását, miszerint merjünk igennel válaszolni Jézus kérdésére „Szeretsz engem?”, akkor ugyanúgy, mint Mária, II. János Pál és a többi számtalan szent, akkor tényleg minden a javunkra válik…
Feladat: higgyük el végre, hogy éppen a rosszból támad majd a jó, a sötétségből születik újjá a világosság és a bűn mélységéből a kegyelem csodálatos magassága!
Kápolna:

– Először is szent tér
o Oltáriszentség, hitünk szerint Jézus valóságos jelenléte.
o Szent II. János Pál ereklye.
– Ezért nagyon fontos, hogy amennyiben lehet a kápolna előtt ne zajongjunk. de azért, mert talán van valaki, aki szünetben az Úr Jézus jelenlétében szeretné néhány percet tölteni…
– A kápolnába nem lehet bevinni semmit – táskát, ennivaló, kulacs stb.
– A kápolnában nem beszélgetünk!
– Benyitni a kápolnába csak azért, mert lásd ki van ott, szigorúan illemtelen dolog. Ne tegyük!
– Lesz mindenkinek alkalma…

Aki a mennybe felment

Szent Lukács evangélista tanúsága szerint Jézus kivezette az apostolokat Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük. A szemük láttára fölemelkedett az égbe, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták.
Az egyik hittanórán éppen Jézus Krisztus mennybemeneteléről tanultunk, beszélgettünk. A gyerekek elmondták, hogy az esemény bibliai leírásából mit tartottak érdekesnek, fontosnak. Az egyik fiúnak például a felhő tetszett a legjobban. Egyesek felnevettek a dolgon, mert jelentéktelennek tartották az égi felhőt. Én azonban örültem megjegyzésének, mert
alkalmat adott arra, hogy részletesebben elmagyarázzam a felhő jelentőségét. Nem egy időjárási jelenségről van itt szó ugyanis, azaz nem egy komor viharfelhőről vagy barátságos kinézetű bárányfelhőről, hanem egy bibliai jelképről. A szentírásban a felhő számos esetben Isten jelenlétére, Isten megjelenésére utal. Érdekes, hogy egyúttal a felhő a kíváncsi emberi tekintetek elől el is takarja az Istent, aki valójában láthatatlan, mintegy rejtőzködő. A mennybemenetelnél a felhő azt jelképezi, hogy az Úr az isteni világba emelkedik fel.
Urunk mennybemenetele erősítse meg bennünk is azt a hitet, reménységet és örömet, hogy nemcsak erre a világra születtünk, hanem egy másik,teljesebb és boldogabb életnek vagyunk a várományosai.